Szülői gondok
Óvoda és iskolanyitás AKTUÁLIS Nyomtatás E-mail
Kedves Szülők!
Április 19-től általános iskolai nyitás. Több olyan szülői kérés érkezett hozzánk, hogy nem szeretnék beengedni a gyermeket a jövő héten az oktatási intézménybe, s ilyen esetben orvosi igazolással szeretnék e hiányzást igazolni. Ez ügyben szeretnénk mindenki figyelmét felhívni Dr. Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár által kijelentettekre:
"Ez szeptember óta sem volt máshogy. Amikor a kormány kiadta a tanévre vonatkozó protokollját még augusztusban, hogy hogyan zajlik egyébként az oktatás, azt teljesen világossá tettük, hogy egyébként hogy ha egy szülő úgy dönt, hogy a járványügyi helyzetre hivatkozva ő a gyerekét aztán nem viszi be az iskolába, akkor egyébként ez igazolt hiányzásnak tekinthető. Tehát senkit azért ilyen jellegű hátrány nem ért, hogy ha a szülő nem engedte be."
Erre a 20/2012 (VIII.31) EMMI rendelet 51§ 2 (c) pontja is lehetőséget ad járványtól függetlenül is, amely értelmében a hiányzás igazoltnak tekinthető, ha alapos indoka volt.
Azaz írásban kérvényezhetik a szülők az intézményvezetőtől, aki engedélyezni fogja és igazoltnak tekinti a hiányzást!
 
GyermekLét Nyomtatás E-mail

A Házi Gyermekorvosok Egyesülete kiadványa Szülők számára!

www.gyermeklet.hu

 
A gyermekkori stresszről Nyomtatás E-mail

 

Hogyan segíthetünk gyermekeinknek megbizkózni a mindennapos stresszel?

Bővebben...
 
Biztonságban a játszótereken! Nyomtatás E-mail

Mindannyian szeretünk játszótérre járni a kicsikkel, nagyokkal. Néhány egyszerű dologra kell csupán odafigyelnünk, hogy a a játékot ne ronthassa el baleset, vagy egyéb kellemetlenség. Melyek ezek?

 

Bővebben...
 
Hogyan járassuk a gyermekünk különórákra? Nyomtatás E-mail

 

 

Bővebben...
 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 Következő > Utolsó >>

JPAGE_CURRENT_OF_TOTAL

Rendelési idő:

Hétfő: 12:00-16:00.
Kedd: 7.30-9:30.
Szerda: 12:00-16:00.
Csütörtök: 7:30-9:30.
Péntek: 12:00-16:00

Csecsemő tanácsadás
Kedd: 10:00-12:00.

Prevenciós rendelés:

Csütörtök 10:00-12:00.

Elérhetőség

Telefon rendelési időben:

72/529-881

20/6198449

Telefon Rendelési időn túl:

20/916-7800

Email: pala.gyere@gmail.com


© Dr. Pátri László
csecsemő- és gyermekgyógyász szakorvos,
házi gyermekorvos,
a Pécsi Tudományegyetem oktató családorvosa

Házi gyermekorvosi rendelő
7633 Pécs, Kőrösi Csoma S. u. 1/1.
E-mail: pala.gyere@gmail.com