A válások nagy száma miatt adódik a kérdés: hogyan hat a válás a gyerekekre?Nincs olyan válás, amit nem érez meg a gyerek. A válást követő érzelmi és magatartási problémák normál reakciók. Sokkal riasztóbb, ha látszólag egykedvűen reagál a válás tényére: ilyenkor ugyanis nagyon mélyre elássa a fájdalmát, a szüleinek akar segíteni, miközben feláldozza a saját lelki egészségét. A gyerek fájdalmának, haragjának kifejezése tehát természetes folyamat, nem betegség. Ezek a reakciók átmenetiek, a szétköltözést követően általában egy évig tartanak. Fontosnak tartom négy életkori csoport elkülönítését, hiszen különböző életkorú gyermekeknél más és más nehézségekkel találják szemben magukat a szülők.

Az első a 3 és 6 év közötti időszak. A gyermek elveszti biztonságérzetét, a szokásos búcsúhelyzeteket (pl. óvodai búcsúzkodás, esti lefekvés) nehezen viseli el. Gyakran előfordul, hogy egy korábbi fejlődési szakaszra esik vissza, ismét bepisil, gyakrabban szopja az ujját. Az egyik szülő távozását önmaga visszautasításnak éli meg, elveszítheti a saját szerethetőségébe vetett hitét.

6-8 éves korban legjellemzőbb a szomorúság, a harag, a vágyakozás az elköltözött szülő után. Ebben az életkorban a harag nem konkrét személyre irányul, inkább általános, a világra haragszanak. Ezek a gyerekek nehezen koncentrálnak, rosszul kezelik az agressziójukat, pl. rugdossák, ütik a tárgyakat.

A 9-12 év közöttiek haragja erőteljesebb, és inkább meghatározott személyre irányul. Gyakran élesen elítélik valamelyik szülőt, és olyan helyzetbe keverednek, hogy az egyik szülő oldalán részt vesznek a másik szülő elleni harcban. Ebben az életkorban fordul elő gyakran, hogy a gyerek nem akar menni a kapcsolattartásra. Úgy érzi, hogy egyik szülőhöz való kötődése kizárja a másikkal való kapcsolatot.

A serdülőkorú gyermek a szülők válása esetén nem tudja saját tempójában váltogatni a felnőtt és gyerek szerepeit, ezért vagy otthonülő lesz, sokáig gyerek marad, vagy túlságosan gyorsan válik felnőtté, éretlen szexuális kapcsolatokat létesít, azért is, mert hiányozhat a család szabályozó ereje.

A gyerekek összességében 1-2 év alatt kiheverik a válást, ha megvalósul a kiegyensúlyozott, folyamatos, megbízható kapcsolattartás mind a két szülővel, ill. a gondviselő szülő maga is regenerálódik a válási krízis után.

Hogyan mondjuk meg a gyerek(ek)nek, hogy válunk?

A válási reakciók  a megfelelő szülői viselkedés esetén egy idő múlva csillapodnak, és  a gyermek ismét képes lesz az életkorának megfelelő feladatokkal foglalkozni.

A szülőknek ennek érdekében a következőket kell tenniük:
Minél hamarabb mondják el a válás tervét: ha már biztosan eldöntötték, nem szabad sokáig bizonytalanságban tartani a gyereket. A szülők fontos feladata biztosítani őt/őket, hogy a válás nem miattuk történt, nem tehetnek róla. Súlyos hiba megterhelni a gyerekeket azzal a gondolattal, hogy a válás az ő érdekükben, miattuk történt.
Legjobb azt mondani, hogy apu és anyu már nem szeretnének együtt lakni, de a gyereket továbbra is mind a ketten szeretik, ő nem tehet a válásról és mind a két szülővel továbbra is rendszeresen fog találkozni. Minél hamarabb konkrétumokat kell mondani: ki hol, kivel fog lakni, mi fog változni, ill. mi marad úgyanúgy a tágabb családdal kapcsolatban is. Ezek olyan kapaszkodók, melyekre feltétlenül szükségük van a gyerekeknek.
Feltétlenül el kell kerülni a másik fél lejáratását, szidalmazását. Gyakran tapasztaljuk, hogy valamelyik fél fájdalmában a gyerek előtt leértékeli a kapcsolat egészét, bosszúvágyat hangoztat. Ez a viselkedés tartósan fennállva megakadályozza a veszteségélmény feldolgozását, és az illető belemerevedik a gyászba, a gyermek helyzetét is nehezítve ezzel. Az ilyen típusú érzelmi megnyilvánulás gyakran komoly akadálya a kiegyensúlyozott kapcsolattartásnak is. Időnként terápiás segítségre is szükség van.
Legfontosabb feladata a szülőknek a folyamatos, rendszeres, megbízható kapcsolattartás kialakítása és fenntartása. A vizsgálatok szerint minél kisebb a gyerek és minél tovább húzódik a vita ekörül, annál valószínűbb, hogy sérül a szülő-gyerek kapcsolat. A gyerekek sokszor azt hiszik, hogy valamit tenniük kell, hogy a szülők újra összekerüljenek: megpróbálják kibékíteni vagy betegséggel, ill. rosszalkodással összehozni őket. Ezekről az újraegyesítési fantáziákról a gyerekeknek fokozatosan le kell mondani, és nagy hibát követ el az a szülő, aki ezt kihasználva, a gyermekkel mint eszközzel próbálja megmenteni a házasságát.
A kapcsolattartás fontos része, hogy a szülők felül tudjanak emelkedni saját sérelmeiken, és képesek legyenek a gyerek érdekeire figyelni. A gyereknek az az érdeke, hogy szeretetet adhasson és kaphasson mind a két szülőtől. A válás egy sokkoló élmény a gyerek számára a szeretet ideiglenességét sugallja. A kapcsolattartás során arról kell meggyőződnie, hogy a szeretet nem vész el, csak két külön lakásban lakik.
A gyermek válás utáni rendbejövetelének fontos feltétele az őt gondozó szülő lélektani felépülése is. Az egyszülős helyzet kezdetben igen sérülékeny, nemcsak azért mert egy embernek kell olyan terheket viselni, amelyek kettőre vannak méretezve, hanem azért is, mert annak az embernek kell vigasztalni a gyereket, aki általában többféle tekintetben maga is nagyon rossz helyzetben van. Sokat segíthet a tágabb család, a társadalmi környezet elfogadása. Fontos szerepe lehet ebben a folyamatban az önsegítő kluboknak, csoportoknak.

Dr. Benyus Zsuzsanna

Társak Tanácsadó Központ, www.tarsak.eu