Főtevékenység: Házi gyermekorvosi ellátás iskola, óvodai egészségügyi ellátás bölcsődei ellátás mentori tevékenység PTE-ről érkező orvostanhallgatók
rezidens kollégák illetve orvostanhallgatók oktatása
orvosi kommunikáció oktatása német hallgatóknak tudományos aktivitás

|
A praxis 2009. márciusa óta minőségbiztosítási rendszert működtet, amit a szakmai követelményeknek megfelelő, gazdaságos, hatékony, rugalmas működés eszközeként fogunk fel. Ennek keretében rendszeresen betegelégedettségi vizsgálatokat is végzünk, aminek eredményei alapján fejlesztjük a praxis működését. A lényeg az, hogy a beteg érdekei, elvárásai szakmailag modern módon, a kor színvonalának megfelelő szolgáltatási környezetben érvényesülhessenek. Pl. a 2009. évi tapasztalatok hozzájárultak, hogy második asszisztensnő is |
Dr. Pátri László házi gyermekorvosi praxisa
A praxisban dolgozók célja, hogy a hozzánk bejelentkezett gyermekek testi, lelki gyarapodását, fejlődését szolgálhassuk a felnőttkor elérésééig. Célunk, hogy a gyermekkori megbetegedéseket mielőbb felismerjük, s a legmodernebb eljárásokkal gyógyítsuk meg. A krónikus betegek színvonalas gondozását, a legjobb életminőség elérését kívánjuk elérni. Ehhez a kedves szülők és betegek közreműködése is szükséges. Panaszmentes esetben is évente szűrővizsgálatot végzünk.
Minden rendelési idő 50-%-ában, azaz minden óra első és harmadik negyedórában várjuk a bejelentkezett betegeket. Ez alól természetesen kivételt képeznek az aktuális rosszullét miatt érkezettek.
Bölcsődei, óvodai dokumentáció elkészítését mindig előjegyzés alapján végezzük.
Időpontot a felesleges várakozás elkerülése végett lehetőleg 1 nappal korábban szíveskedjenek kérni. A vezetékes telefonon az asszisztensnő készséggel közli a legközelebbi szabad időpontot.
Csecsemőtanácsadás, védőoltásbeadás esetén kérjük, hozzák magukkal a gyermekegészségügyi kiskönyvet.
A rendelési idő utolsó fél óráját az akut betegek számára tartjuk fenn!
Köszönjük, hogy együttműködésükkel céljaink teljesítését elősegítik.
A praxis dolgozói.
Dr. Pátri László Praxisvezető, házi gyermekorvos PTE Mentora
Salánki Zsoltné, Berti Ápolónő
Villányi Ildikó Asszisztens |
2014.01.01-től
Jogosítvány előzetes orvosi vizsgálat díja jogszabály alapján: 7200 Ft.
Látlelet készítése és kiadása 3500 Ft.
Egészségpénztárak, üzleti biztosítók felkérésére, valamint jogászi megkeresésre adott szakvélemény
(kivéve igazságügyi szakértői tevékenység) 7200 Ft.
Külföldi, uniós biztosítással rendelkező, illetve államközi megállapodás alapján ellátható beteg esetén: 0 Ft.
Külföldi, nem uniós, biztosítással nem rendelkező beteg ellátása: 5000 Ft.
Pécsi tartózkodása alatt nem praxisba tartozó gyermek ellátása: 0 Ft.
Lelet fénymásolás, elektronikusan tárolt leletek nyomtatása leletenként: 500 Ft.
Oltási Kiskönyv pótlása: 2000 Ft.
Nem kötelező védőoltások beadása: 2000 Ft.
(kivéve Influenza vakcináció)
A 284/1997.(XII.23.) Korm. rendelet alapján.
|
|
|
<< Első < Előző 1 2 Következő > Utolsó >>
|
JPAGE_CURRENT_OF_TOTAL |
|
Rendelési idő:

Hétfő: 12.00-16.00 Kedd: 7.30-9.30 Szerda: 12.00-16.00 Csütörtök: 7.30-9.30 Péntek: 11:00-15:00
Csecsemő tanácsadás Kedd: 10.00-12.00
Prevenciós rendelés:
Csütörtök 10.00-12.00
Elérhetőség
Telefon rendelési időben:
72/529-881
20/6198449
Telefon Rendelési időn túl:
20/916-7800
Email: pala.gyere@gmail.com

Ügyelet
Ügyeleti ellátás, beleértve a sebészeti ellátást is:
Hétfő-péntek 15.00-07.00 Szombat és vasárnap: 0.00-24.00
Pécsi Tudományegyetem, Gyermekklinika Pécs, József A. u. 7. Tel.: 515-104
Beutaló nélkül igénybevehető szakrendelések:
fül-orr-gége, nőgyógyászat, sebészet, szemészet
|